A bohóc
Feszengve állok a színpad közepén, talán a pezsdítő tapsra várva. Fel sem merül bennem, hogy a nézőtér üres.
Andalító zene fürkészi be magát a fülembe. Ettől szűnni látszik a rám nehezedő magány, de a félelmem nem múlik el még így sem.
Fenn, az állványzaton, egy mélán csüggedő lepel. Lógó rojtjai a fejem búbját csiklandozzák.
Szomorú a bohóc sorsa, de a választásom mégis Ő rá esett. Így amikor magamra öltöm kacifántos ruhámat, méltón vállalom azt a flancos, mosolygó szörnyet.
AZs